2012. július 22., vasárnap

Kalandok a fekete határ mögött


Az év elején új kampányba vágott a csapatom. Az újrakezdés jegyében több ponton is eltértünk az elmúlt 15 évben megszokott vonaltól. Az első és legfontosabb, a kalandok helyszínéül az eddig tabunak számító Kránt választottuk. Ynev talán leggonoszabb országa számtalan érdekes kalandnak ad otthont terveim szerint. A másik változás, hogy immáron lecseréltük a m.a.g.u.s rendszerét a Codex szerepjáték rendszerére. Az első tapasztalatokról korábban már írtam a blogra egy összefoglalót. Hogy ne szaporítsam tovább a szót, lássuk mi is történt eddig. Magukról a kalandokról most kevesebb szót ejtek, inkább a tettek és következményeiket fejtem ki, hogy látható legyen az események láncolata. 

2012. június 23., szombat

Megváltozott játékrendszer – régi bevált világ



Régóta dédelgetett álmom volt, hogy egyszer Ynev világán kalandozzak a Codex játék rendszerével. Néhány hónapos előkészítő munka után végül sikerült alaposan belevágni a projektbe. Gondoltam meg a következőkben megosztom a tapasztalataimat, amit a rendszer Ynevhez konvertálásakor és a játékon szereztem.

Eredetileg az év elején kezdett mágus kampányunkat már a Codex rendszerrel akartam mesélni, azonban trógerségem okán sokáig nem készült el a szabály rendszer kivonata, és a mágia rendszer konvertálása. Ugyan a mai játék ülésen sem volt teljes a rendszer és a világ illesztése, de egy alap váz már rendelkezésre állt a kezdéshez.

2012. május 6., vasárnap

Második negyedéves Savage Worlds


58-as számú naplóbejegyzés. Szökés az elveszett szigetről.

Pusztító isten bennszülött szolgáival vívott harcunkat követően jobbnak láttuk ha azonnal kiutat keresünk a vulkanikus szigetről. Azt hiszem a vakszerencsének köszönhető, de az első barlang amit találtunk, egyszerre volt jól védhető és egy mágikus átjárót is rejtett a mélyén. Rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy csak pihenés és kiadós alvás után kíséreljük meg az átkelést. Vacsora után Linda volt olyan kedves és hozzáértő mágiaszakiként megvizsgálta szürke, jellegtelen köpenyem, amit a kriptákból emeltem el legutóbbi kalandunk során. Az ő köreikben „Sarlatánok köpenyeként” ismerik, nos ez az a név amit én biztos nem fogok használni...

2012. április 24., kedd

Varázslatok fókuszában

Lassan de biztosan halad a Codex Ynevesítése, vagy a M.a.g.u.s. Codexesítése... 
A lényeg, hogy bár utálok szöveget gépelni, azért nincs veszve minden. Első körben szem előtt tartva mindkét játékrendszer "szabályait" közzéteszek néhány Yneven létező, de Codex rendszerére adaptált mágikus fókuszt. Ahogy én képzelem. 
Természetesen a lista még koránt sem teljes... majd idővel bővül.
A linkre kattintva a teljes szöveg megtekinthető illetve letölthető:


Felhasznált irodalom:

Grimoire - Nitor kiadó 1997
Első Törvénykönyv - Valhalla Páholy 1996

A szent szimbólumokról bővebb leírás található a Rúna magazin I. évfolyamában illetve az ynev.hu honlapon. 

2012. március 21., szerda

Ad hoc Savage Worlds


… Ami lassan kampánnyá formálódik. SW játékainkra jellemző módon leginkább akkor kerül sor ha a munka – család – szabadidő triumvirátusa bűvös együttállásra kényszerül, ezáltal lehetőséget adva néhány öreg rpg geeknek, hogy áldozzanak hobbijuk oltárán. Szóval évszakonként egyszer, különleges együttállás esetén legfeljebb két alkalommal.
A lényeg, hogy még ilyen ritka alkalmak ellenére is lassan valamiféle kampánnyá kezd formálódni mesélőnk eddig négy kalandot és három csapatot megélt világa. Ez alkalomból és játékosi előrelátásból - mivel az asszony és a gyerek a hobbi ellensége és elszórják a feljegyzéseket – gondoltam készítek egy részletes kis összefoglalót kalandozásaink helyszínéről és utóbbi kalandjainkról.